BARTHA Tibor:

AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK HADEREJÉBEN JELENLEG ALKALMAZOTT NEM HALÁSOS FEGYVEREK I.

Absztrakt

A nem halálos fegyverek katonai és rendvédelmi területeken történő alkalmazása tekintetében az Amerikai Egyesült Államok vezető szerepet tölt be. Az USA hadereje által jelenleg alkalmazott nem halálos fegyverek egy része már több évtizede rendszerben van, ezáltal alkalmazásukra vonatkozóan olyan gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek, amelynek felhasználhatók más országok haderői számára is. Éppen ezért, az Amerikai Egyesült Államok különböző szervezeteinél már alkalmazásban levő nem halálos fegyverek elemzése, valamint a jelenleg folyó, illetve a még csak körvonalazódó kutatás-fejlesztési projektek vizsgálata mindenképpen indokolt. Különösen indokolt ezen vizsgálat elvégzése, amikor szerte Európában a katonai és rendfenntartó erőknek több százezres menekültáradattal kell szembenézniük. Ezen erőknek feladataik megoldása során számos olyan feladata adódik, amikor a kialakult helyzetet kellően humánus módon, ugyanakkor határozottan és nagy hatékonysággal kell megoldaniuk. Ezen feladatok során a rendfenntartásba bevont erők számos olyan helyzettel szembesülhetnek, amikor a nem halálos fegyvereknek kiemelkedő szerepük lehet. Jelen cikk, – amely egy tanulmány sorozat első részének tekinthető – bemutatja az USA haderejében jelenleg alkalmazott nem halálos fegyvereket, vizsgálva azok harcászati-technikai paramétereit, és alkalmazástechnikai tapasztalatait.

The United States of America play a significant role in the field of application as well as R&D of non-lethal weapons. The majority of non-lethal weapons used by US Army, Navy, Air Force, Marine Corps and Coast Guard had been integrated into their armament systems since decades. By this means these forces gained a lot of practical experiences about that. This experience can be used for many other countries for examples for Hungary. That is why the analysis of this experience is of overriding importance and necessary. This analysis is particularly important in the recent situation, when Europe must cope with today’s challenge that is the refugee deluge. During the resolution of refugee crisis for the military and law enforcement units could be in many situations when and where the non-lethal weapon plays a significant role. This paper – that (according to plan) is the first part of a series - introduces to U.S. Department of Defence, Non-Lethal Weapons Program.

Kulcsszavak: nem halálos fegyverek, nem áthatoló lövedék, dazzler, kutatás-fejlesztés ~ Non-lethal weapons, non-penetrating bullets, dazzler, research and development

 

A teljes cikk megtekintése »

 

Vissza a tartalomhoz