Földi Ferenc A mesterlövész szakmában a használhatóság képessége annak kifejeződése, hogy a mesterlövész - mint a mesterlövész harc Rm elemi eszközrendszerének (a továbbiakban: Rm) humán tényezője - milyen minőséggel kapcsolódik ugyanennek az elemi eszközrendszernek az Rfm puska és lövedék1 alkotta részrendszerét (a továbbiakban: Rfm) képező műszaki tényezőjéhez. Az Rm és a célobjektum viszonya az Rm két kimeneti képességével jellemezhető, a pontossággal és a hatásossággal. Az első az a képesség, hogy eltalálja-e a célobjektumot, a második az a képesség, hogy az eltalált célobjektumnak átad-e olyan mértékű károsító energiát, amely hatására azt olyan trauma éri, ami biztosan elegendő a harcból való elegendő idejű, vagy végleges kiiktatásához. Mind a humán, mind a műszaki tényezőnek megvan az Rm eredő két kimeneti képességét megalapozó saját pontosság és hatásosság képessége (ez utóbbi azonban alapvetően az Rfm képességeivel azonos, a humán tényező ezt befolyásolni nem tudja). A használhatóság képessége tehát az az Rm belső képesség, amely megszabja, hogy az Rfm pontosság képességét a humán tényező milyen mértékben képes saját pontosság képességével érvényesíteni. A legfontosabb megállapítás, hogy a műszaki tényező e képességét a humán tényező csak rontani képes, javítani nem (egyes egyedi, véletlennek tekintendő eseteket kivéve). A mesterlövész az Rfm részrendszer elemének, a mesterlövész puskának erre a célra megalkotott technikai egységein keresztül gyakorol hatást a puskára, illetve általában a puska is ezen az egységeken keresztül gyakorol - a lövésfolyamatból keletkező - visszahatást a mesterlövészre. A használhatóság képessége tehát nem más, mint a humán tényező idomulási képessége a műszaki tényező technikailag beépített (bár általában a térben állítható) illeszkedési elemeihez. Az Rm funkcióanalízisét elvégezve megállapítottam: - a humán tényezőjének az a funkciója, hogy a fegyvercsövet abba a térbeli helyzetbe állítsa, amellyel a puska lövedékének kezdeti (torkolati) sebessége által meghatározott [ - a puska funkciója az, hogy a mesterlövész akaratának megfelelő [ - a lövedéké funkciója, hogy ebből a vektoriális irányból kiinduló és a célobjektumig tartó röppályát a lehető legkisebb eltéréssel bejárja, ami szintén beépített technikai képesség. Az Rfm elemeibe külön-külön beépített technikai képességek hibátlan (inkább: legjobb hatásfokú) összeillesztésével (a megfelelő puskához a legjobban hozzáillő töltény választása) optimális Rfm pontosság és hatásosság eredő képesség érhető el, amelyet, mint már leírtam, a humán tényező csak rontani fog. Annak érdekében, hogy a pontosság képességben a romlás mértéke ne legyen számottevő tulajdonképpen két út mutatkozik a humán és a technikai tényező összeillesztéséhez: 1 ) adott mesterlövészhez a legjobban idomuló Rfm-et kell választani; 2 ) adott Rfm-hez a legjobban hozzásimulni képes humán tényezőt kell választani A mindennapi megvalósulásban a 2) út választása a jellemző (főleg mert ez az olcsóbb megoldás), de a technikai tényezőt tudni kell térben állítható illeszkedő felületekkel a humán tényezőhöz hozzászabályozni. A mesterlövész és az Rfm egymáshoz illesztésének alapelve, hogy sem a harci tevékenység (kiemelten: az Rfm szállítása, a célzási és lövésfolyamat) nem okozhat a humán tényezőnek olyan megterhelést, hogy ne legyen alkalmas a lövésfolyamat eredményes elvégzésére és korlátozott számú megismétlésére. A felsorolt folyamatok részletes elemzésével lehet eljutni a humán és technikai tényező egymással szembeni igényeinek meghatározásához és a követelmények megadásához. A folyamatok vizsgálata A szállítás során Követelmény: A humán tényezőnek saját Rfm-ét és annak kiegészítő felszereléseit (saját előírt felszerelései mellett) minden, ember által járható terepviszonyok között folyamatosan, nagyobb távolságra is tudni kell elszállítani és harchelyzetbe állítani. Ez a követelmény a mesterlövésztől, megfelelő fizikai kondíciót, kitartást és tűrőképességet követel meg. A szállíthatóság (és természetesen a harcászati mozgékonyság) kérdéskörében az Rfm, ezen belül is alapvetően a puska tömege a meghatározó, amely nem lehet magasabb egy küszöbértéknél, ugyanakkor a tömeg minimalizálásánál figyelembe kell venni a lövés impulzusából származó, a mesterlövészre hátraható energiát (erről részletesebben a lövésfolyamatnál). Mindjárt megállapítható tehát, hogy a harcászati mozgékonyság és a hátrahatás egymással kibékíthetetlen ellentétben vannak, amelyet csak egy igen szűk tömegérték sávban lehet feloldani. Az egy javadalmazás tölténymennyiség tömege mesterlövésznél nem növeli lényegesen az Rfm tömegét, főleg a puskába betárazott viszonylag kevés töltény miatt. A tartalék töltények elhelyezése viszont nem köthető szorosan az Rfm-hez (inkább a derékövön, vagy harci mellényben szállítják azokat), illetve a szükséges tölténymennyiség is lényegesen kisebb, mint egy lövészkatona esetében. A hordozható puskatömeg kérdéskörében lényeges azoknak a szerkezeti elemeknek a vizsgálata, amelyek a puska hordozására szolgálnak. A háton, vagy vállon való hordozáshoz manapság elengedhetetlen a hátizsák-, vagy az "Y"-heveder alkalmazása, amely menet közben teljes mértékben tehermentesíti a mesterlövész kezeit, ugyanakkor viszonylag rövid reakcióidőt igényel a puska tűzkésszé tétele (mint ahogy az a biatlon sportban is megfigyelhető). Ezek a hevederek megfelelő nagy felülettel és párnázással csökkentik a mesterlövész vállának a fajlagos terhelését, további rögzítő hevederekkel stabilizálják annak testén a fegyvert, még bonyolult mozgás, vagy futás közben is. A puska kézi hordozásra kialakított elemeinek (fogantyú, markolatok) minősége ugyancsak befolyásolja a harcászati mozgékonyságot, amellett, hogy egy rosszul kialakított markolat, vagy fogantyú miatt leejtett puska esetleges károsodása teljesen megengedhetetlen. A kézbe simuló elemek (bár egyen-méretű kezek nem léteznek) fogásbiztos felületkialakítása jelentősen növeli a harci mozgás biztonságát. Lényeges a megfogás(ok) és az Rfm tömegközéppontjának a térbeli viszonya, mert harci menet közben egy lelógó fegyvercsővel való talaj-"kanalazás" ebben a szakmában felér egy öngyilkossággal. Az Rfm geometriai méretei közül a harcászati mozgékonyságot a leginkább a puska hossza befolyásolja. Magától értetődik, hogy minél hosszabb a puska, annál jobban fogja a mozgásban akadályozni a humán tényezőt. A puska hosszát viszont alapvetően a fegyvercső hossza határozza meg. A hagyományos felépítésű puska fegyverszerkezet hosszának csökkentését csak a fegyvercső hosszának rövidítésével lehet elérni. Ez azonban nemigen járható út, hacsak nem fogadjuk el az Rm hatásosság képesség csökkenését. A fegyvercső hossza meghatározza a lövedék v0 torkolati sebességének nagyságát az 1. ábrán bemutatott jelleg szerint:
1. ábra: a lövedéksebesség alakulása a fegyvercső hosszúságának függvényében a lövedéksebesség viszont a lövedék E0 torkolati energiáját, az:
képlet szerint, amely energia, mint tudjuk alapja a károsító energiának. Az 1. ábrából leolvasható, hogy pl. a fegyvercső 25%-os rövidítése a v0-t mintegy 8%-kal, ebből az E0-t legalább 15%-kal csökkenti ebben a belballisztikai tartományban. Az energiatermelő folyamat (amely eredménye a [
Ez a viszonyszám soha nem érheti el az 100% értéket, mert a fegyvercső furatot egy szerkezeti elemmel (hengerfej) gáztömören le kell zárni és ennek az elemnek szilárdságilag meghatározott térbeli kiterjedése van. Egy hagyományos felépítésű puska A célzás során Követelmény: a humán tényezőnek az adott tüzelőállásból képesnek kell lennie az Rfm térbeli helyzetét (azon keresztül a lövedék kezdősebesség [ A folyamat leírása során jó közelítéssel ki lehet jelenteni, hogy a fegyvercső furat hossztengelyének és a [ Ez a követelmény a humán tényezőtől mindazt megköveteli, amit a mesterlövésznek adnia kell magából, az ölés képességétől, a rátermettségen keresztül, a szakmai tudásig és felkészültségig. Bármennyire is visszatetsző egyesek szemében, mégis nyomatékosan ki kell jelentenem, hogy az első képesség hiányában a többi - bármilyen magasrendű - képesség is értelmét veszti ebben a szakmában, mert pont a kritikus pillanatban bénítja meg a mesterlövészt és zülleszti le lőtérbajnokká. Az ebből a bénultságból a mesterlövészre magára, vagy az általa védelmezett csoportra háruló katasztrófa elemzése már nem e tanulmány feladata. A követelmény teljesítéséhez a mesterlövésznek már célzóműszerre van szüksége. Ez a speciális célzótávcsőtől a ballisztikai lőelemképzőig bármilyen műszaki megoldás lehet, nyílt irányzék azonban csak szükségmegoldásként, főleg önvédelmi közelharcra jöhet szóba az optikai rendszer kiesésekor. A célzóműszer az Rfm része és a puska nélkülözhetetlen kiegészítője. A puskával való kapcsolatában a szilárdság alapvető követelmény. Még a lövésfolyamat során fellépő erőhatásokra sem változhat meg a célzóműszer irányzóvonalának (illetve az azt meghatározó irányzójelnek) a célzás során a fegyvercső furat hossztengelyéhez képest beállított térbeli helyzete. A célzás folyamata három lépésből áll, melyekben a célzóműszer szerepe más és más: - a cél felderítése; a célzóműszernek nagy látómezőt kell biztosítania, mert szűk, erősen nagyított látómezővel a célobjektum egyszerűen nem található meg a legtöbbször zavaros képet nyújtó harcterületen; - a cél azonosítása; a feltételezett célra irányzott célzóműszernek nagy nagyítással és felbontóképességgel kell megmutatni a cél képét, hogy a mesterlövész biztosan azonosíthassa azt3. - a cél megirányzása; a célobjektum megirányzásához olyan (optimális) nagyítás szükséges, amely biztosítja ugyan a cél jól láthatóságát, de még nem okoz járulékos (pl.: remegés, a légköri anomáliák túlnagyítása, stb.) képhibát. Ebben a folyamatrészben kell beállítani a biztos találathoz szükséges magassági-, és oldalszög szerinti lőelemeket, a céltávolság, a meteorológiai tényezők és a lövedék külballisztikai jellemzői alapján, azaz a célzóműszer optikai irányzójelét kell a célzáshoz megfelelően elhelyezni a látómezőben. Az irányzójel állításának képessége, azaz irányzóvonal és a fegyvercső furat hossztengelye által bezárt és a lőtávolság és a külballisztikai tényezők függvényében beállított szög előállítása, a célzóműszer alapképessége kell legyen. A beszabályozásra és a célzáshoz szükséges magassági-, és oldalbeállítási osztások (lőszögek) mértéke legyen összhangban az Rm pontosság képességével (a 00-00,1 osztás nem túlzó igény, 0,34 MOA-t jelent). Hiába jó az Rm pontosság képessége, ha például a beszabályozási, vagy lőszög beállítási osztásköz túl durva: 00-00,2 mértékű beszabályozási osztásköz esetében az irányzójel egy "kattanásra" is kilép az 0,34 MOA pontosságú találati képből, azaz a finomállítás lehetetlenné válik. A beszabályozás és a lőszög értékek beállítása nem igényelhet indokolatlanul magas képzettséget. A célzóműszer lőszög állítási képessége terjedjen ki az Rm pontosság képességének céltávolságban mért határáig. A célzóműszer nagyításának, illetve a nagyítás fokozatmentes állíthatóságának kérdésköre is meglehetősen bonyolult. Az optika tudományának tanítása szerint a nagyítás növelésével a látómező egyre szűkül, és ez nagyon megnehezíti a célterület folyamatos figyelemmel kisérését. Az állítható nagyítású (zoomos) műszerekkel szemben viszont alapkövetelmény, hogy a nagyítás változtatásával a látómezőhöz képest ne mozduljon el az irányzójel helyzete. A maximális nagyítás-lehetőség megválasztásakor figyelembe kell venni, hogy kézből, feltámasztás nélkül végrehajtott lövés esetén már 12x nagyítás is kezelhetetlen, feltámasztott fegyvernél is az emberi szervezet minden deformációval járó folyamata (pl.: szívverés) hatására a látómezőben lévő kép remegni, ugrálni fog ("látszik a szívdobogás"). Az Rm pontosság képességéből adódó találati képnél szűkebb látómezőt adó nagyítás használata botorság, a ma divatos 50-60x nagyítású műszerek a lőtérbajnokságokra valók. Mindenképpen olyan műszert kell választani, ahol a parallaxis hiba minden céltávolságon kiküszöbölhető. Az irányzójel vastagsága, formája és mérete többnyire ízlés kérdése, de a túl vastag jel kitakarhatja a cél képét, a túl bonyolult, kombinált viszont megakadályozhatja a gyors célzást. Teljesen felesleges minden információt a látómezőben elhelyezni, és felesleges az is, hogy a mesterlövész ezek csodálatába feledkezzen bele. A műszer felbontóképessége döntő a célfelderítésben, és nem engedhető meg a látómező szélén torzulás sem. A műszer tárgylencséjének, vagy magának a műszernek csillogásmentesnek kell lennie. Ajánlatos a szemlencse fokozatmentes állíthatóságát is biztosítani egy szűkebb (+/-) dioptriasávban. A célzóműszer elhelyezésénél két követelmény érvényesítendő. A műszer irányzóvonala a fegyvercső furat hossztengelyének a függőleges síkjába essen, az oldalirányzóval végzendő szükséges (pl.: oldalgás, stabil oldalszél, stb. miatti) helyesbítés esetét kivéve. Az irányzóvonal magasságát a fegyvercső furat tengelyétől nem lehet olyan magasra emelni, hogy feleslegesen nagy célt adjon a mesterlövész az ellenség számára, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy optikai műszerrel való célzáshoz elengedhetetlen, hogy az optikai irányzóvonal áthaladjon a lövő szemének látóidegén, tehát az irányzóvonal nem kerülhet túl közel a puskához sem és nem kényszerítheti a humán tényezőt olyan kényelmetlen fejtartásba, amely akadályozná a pontos célzásban. A probléma korrekt megoldására oldalban és magasságban fokozatmentesen állítható és megfelelő szilárdsággal rögzíthető arctámaszt kell a puskára biztosítani, és amelynek anyaga nem irritálja a mesterlövész bőrét. Az Rfm éjszakai, vagy rossz látási viszonyok közötti alkalmazás képességét biztosítani kell. A célzóműszer szerkezete álljon ellent a környezeti (hő, pára, stb.) hatásoknak és a lövésből eredő gyorsulásnak. A nagytávolságú cél eltalálásához szükséges pontosságú célzáshoz elengedhetetlen a céltávolság ismerete néhány méteres eltéréssel. Erre mindenképpen távmérő műszer alkalmazása elengedhetetlen. Ugyancsak szükséges a meteorológiai adatok ismerete legalább a tüzelőállásban, de nem kizárt, hogy a teljes röppálya mentén is. Mindezekhez is műszer szükségeltetik. Ha ezek a műszerek nem eléggé miniatürizáltak, illetve kezelésük nem a végletekig leegyszerűsített, illetve a kiszámított beállítási adatok elektronikusan nem állítják be közvetlenül a célzójelet, célszerűbb az Rm-et egy olyan segéderővel kiegészíteni, aki a beállítandó értékeket a műszerek adatai alapján kidolgozza, és azokat szóban közli. Az ilyen kétfős harci csoport teljesen elterjedt a modern harcmezőn, sőt egy további Rm bevonásával a háromfős harccsoport önvédelme is megoldható. Ekkor a második Rm szükség esetén átveheti az első helyét is, vagy másik célt is támadhat egyidejűleg, szintén a segéd adatai alapján, vagy önállóan. A célzásfolyamat alatt a fegyvercső furat tengelye tulajdonképpen igen kisméretű, de folyamatos, zegzugos lengést végez a célobjektumon eltalálni kívánt pont körül. Ezt a mesterlövész a célzójel (tulajdonképpen az irányzóvonal) célzott pont körüli lengésének érzékeli. A mozgás a humán tényező kondícióján kívül a humán és a technikai tényező összekapcsolódásának minőségétől függ. Az összekapcsolódást szolgáló markolatok, felületek megfelelő humán-centrikus kialakítása ma már nem túlzó óhaj, hanem feszítő szükség. A legfontosabb kapcsolódási felület a puska tusa, vagy válltámasza végére erősített váll-lap és a mesterlövész válla között van. Ebből következik, hogy a váll-lap kialakítása döntően befolyásolja a kapcsolat minőségét. Alapkövetelmény, hogy a váll-lap magasságban és távolságban (ez történhet a válltámaszon keresztül is) több fokozatban, vagy fokozatmentesen legyen állítható. A magassági állítással minimálisra csökkenthető a váll felfekvési pontjának a fegyvercső furat hossztengelyétől való eltérése (a lövésfolyamatnál részletezem a miértet). Ugyancsak ennek az eltérésnek és a testfelépítés egyénenkénti eltérésének kiegyenlítésére célszerű a váll-lap függőleges síkban való szögelfordítását is lehetővé tenni. Szabadkézből való lövésnél a puskán igen fontossá válik a mellső ágyazás és a hátsó (elsütő) markolat kialakításának minősége, amelyeknek szintén jól formázottnak és szilárd megfogást biztosítóknak kell lenniük. Az ujjtartóval ellátott markolatokról csak annyit, hogy az emberi kéz méretei sem azonosak egyénenként, egyeseket szolgál, másokat akadályoz az ilyen kialakítás. A célszerű az lenne, ha minden mesterlövész a saját kézformájához igazított markolatot használhatna. Megfelelően megválasztott és beállított összekapcsolódásokkal a bekezdés elején leírt lengés nagymértékben csökkenthető. Fekve, feltámasztva végrehajtott célzás esetén kerülnek előtérbe a fegyverlábak. A mellső villaláb (bipod) magasságának és elhelyezésének kérdése lényeges, mert a kis magasság akadályozza a magassági szög szerinti irányzást, a túl nagy pedig feleslegesen megnöveli a mesterlövész támadható testfelületét. A villaláb elhelyezkedése az Rfm tömegközéppontjához képest szintén meghatározó jelentőségű. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a minél előrébb helyezett villaláb alkalmas a megfelelő minőségű célzáshoz, ugyanakkor tilos megfeledkezni arról a törvényről, hogy a villaláb nem köthető a fegyvercsőhöz, mert a puskának a lábra való leszorítása a fegyvercső meghajlításával jár, emiatt viszont megváltozik a [ Követelmény: a fegyvercső furat tengelyének a célzás során beállított térbeli helyzete nem változhat meg. A humán tényező a célzással beállított Rfm lövésfolyamatát az elsütőberendezés működtetésével indítja meg. A működtetés valamilyen, a folyamatkapcsoló elemmel (szinte kivétel nélkül az elsütőbillentyűvel) történő, a kapcsoláshoz elegendő energia közlésének hatására történik meg. Ez az energiaközlés a humán tényező utolsó akaratlagos tevékenysége a lövésfolyamat során. Mivel az energiaközlés során a mesterlövész meghatározott mértékű erőhatást fejt ki az elsütőbillentyűre ez az erő nagyságának megfelelő arányú hibanyomatékot ébreszt az Rfm-ben, ami "magától értetődően"4 a fegyvercső furat hossztengelyének térbeli helyzete megváltoztatását eredményezheti. Az elsütőerő tehát lényeges jellemzője a humán és a műszaki tényezők kapcsolati minőségének. Az a meglátásom, hogy az elsütőerő alsó (legkisebb) határát nem érdemes megszabni, mert a mesterlövészek nem épp idegbajos emberek, akik hajlamosak az elrántásra, és a "hozzáértő" szolgálati személyek aggodalmas biztonsági ellenvetése a vétlen lövés megakadályozásának fontosságáról ebben a szakmában csak saját ostobaságuk tükre. Megítélésem szerint az 5 N, vagy annál kisebb elsütőerő ízlés kérdése, annak a mesterlövész nek kell meghatároznia, aki az Rfm-et kezeli. Sokkal nagyobb problémát okoz a túlzott elsütő erő, mert egyrészt bizonytalanná teszi az elsütés pillanatát, másrészt megengedhetetlen, hogy a mesterlövésznek verekednie keljen a fegyverrel, vagy rángatnia az elsütőbillentyűt. Drága atyai jó barátom és mesterem (ha meg nem sértem vele) Simkó Imre nyá. rendőr alezredes, aki az első valódi rendőrségi kommandó (ORFK Komondor csoport) lőkiképzés vezetője volt, (mellesleg sportlövő Európa-bajnok is) szokta volt magyarázni az elsütőbillentyű kezeléséről, hogy azt:
Végül is elég képszerű hasonlat, a hallgatók mindig értették a lényegét, idővel a technikát is elsajátították. Egyáltalán az elsütőbillentyű viselkedéséről is hosszan lehetne értekezni, mi a kedvezőbb a lágy hátrasiklás után az érezhető megakadás legyőzésével kiváltott lövés, vagy az egyenletes fokozatmentes billentyűút, esetleg a kicsit nyúlós, de ez is végül ízlés dolga. Az elsütőerő felső határára jómagam nem engednék meg 15 N-nál magasabbat, hogy biztosan ne lehessen "belerántani" a lövésbe. Az állítható elsütő erejű billentyűről csak annyit, hogy a harcmező viszonyai között az is csak egy meghibásodási lehetőség. Rendőrségi gyakorlatban és lőtérbajnokságon viszont nem kifogásolható. A lövés során Követelmény : a lövésfolyamat alatt (amíg a lövedék ki nem lép a gázutóhatások zónájából és meg nem kezdi önálló, csak a környezet kölcsönhatásával befolyásolt repülését) a fegyvercső furat hossztengelye a lehető legkisebb mértékben mozduljon ki a célzáskoRmeghatározott térbeli helyzetéből. A követelmény érvényesítését szolgáló módszerek megértéséhez előbb elemezni kell a lövésfolyamat alatt lejátszódó belballisztikai folyamatok néhány aspektusát: 1) Amikor az ml tömegű lövedék a csőfuratban mozog bármely helyzetében, ahol a pillanatnyi vl lövedéksebesség nagyobb nullánál, az Ilövés lövésimpulzus:
képlettel számolható, ahol vp az mp tömegű puska pillanatnyi, vl-lel ellentétes értelmű sebessége. A 2. ábra egy 7,62 mm-es kaliberű Rfm belballisztikai folyamatának kimeneti adatai alapján meghatározott impulzus-idő függvény képét mutatja (a görbe jellege hasonló más kalibereknél is):
2. ábra: a lövés impulzus alakulása a belballisztikai folyamat idejének függvényében a [3]-ból a puska pillanatnyi sebességét kifejezve:
számítható a puska pillanatnyi Epmozgási energiája:
ebbe behelyettesítve a [4]-t kapjuk:
Az [5] megmutatja, hogy az energia maximuma a maximális lövedéksebességhez tartozik (ezt nevezik a mért torkolati, vagy v0 sebességnek, mert méréstechnikailag a legkönnyebb és legolcsóbb ezt és nem a közvetlen csőtorkolati sebességet mérni). Ugyancsak azonnal belátható, hogy a mesterlövészre ható maximális energia (ahol
energia hat, ami lényegesen alacsonyabb, mint a sérülést okozó energiamennyiség. 4 kg-os Rfm-et alapul véve az energia természetesen már a duplájára (8.4 J) nő, ami okozhatna akár könnyű sérülést is. [12,7 mm-es kaliberben, 20 kg-os Rfm-re kiszámolva, azonban ennek az értéknek már a tízszerese, legalább 43 J hat a mesterlövészre. Egy katonaorvosi tanulmányban7 a francia katonára megadott ölőhatár-terhelés (40 J) energiánál ez magasabb érték! ] Az Rfm tömege tehát egy adott töltény használatakor alapvetően meghatározza a humán tényezőre visszaható energia mennyiségét. Ebből következne, hogy célszerű minél nagyobb tömegű részrendszert használni, de ennek az ábrándnak keményen ellenáll az előbbiekben már részletezett harcászati mozgékonyság követelménye. 2) A belballisztikai folyamat alatt fellépő és a fegyvercsőre úgynevezett "hibanyomatékot" generáló erőhatás meghatározásához figyelembe kell venni, hogy a belballisztikai folyamat átlagos lefutási ideje 2 ms körüli értékre adódik, ez alatt a 8 kg-os Rfm mintegy 1 m/s sebességre gyorsul fel és mintegy 2 mm-t tesz meg, amivel a mesterlövész vállát deformálja, tehát reakcióerőket ébreszt. A további hátramozgás már csak a 4,2 J-os Rfm mozgási energiának a felemésztését szolgálja, a lövedékre nincs hatással. A humán tényezőt érő pillanatnyi terhelő erő nagysága a következő képlettel
a belballisztikai folyamat részletes adatainak ismeretében kiszámítható. A lövőre ható terhelés mértékét a példabeli Rfm-re vonatkoztatva a 3. ábra mutatja:
Az ábrában látható, hogy a 16 kN nagyságot meghaladó Fpill erő mindössze 0,1 ms ideig áll fenn, mint ahogy a 10 kN-t meghaladó is csak 1 ms ideig. Bár a 2 ms belballisztikai folyamatra számított átlagos erő mintegy 9,8 kN, a rendkívül kis hatásidők miatt a mesterlövész mégsem érzi azt tíztonnányinak, ugyanakkor ez az erő vitathatatlanul főszerepet játszik a fegyvercső furat hossztengelye térbeli helyzetének elmozdítási kísérletében, mert a belballisztikai folyamat ideje alatt a humán tényező reakcióideje ennek kompenzálására elégtelen. A lövésfolyamatból eredő hátraható erő hatásvonala természetszerűleg a fegyvercső furat hossztengelyével esik egybe. Ugyanakkor az az érintkezési pont, ahol a humán és a technikai tényező összekapcsolódik (a mesterlövész vállának és a puskatusa vállapjának érintkezési felületén a legnagyobb terhelésű pont) a legritkábban esik ebbe a tengelybe. Ez a meghatározott erőhatás oly mértékben gyakorol hibanyomatékot a puskán keresztül a fegyvercső furat hossztengelye térbeli helyzetére, amilyen mértékben ez a tengely eltér a kapcsolódási ponttól. Adott nagyságú erő esetén a nyomaték nagysága és iránya arányos az eltérés nagyságával és térbeli helyzetével. Nagyon gyakorlott mesterlövészek képesek biztosítani a puska számára, hogy azt a bizonyos 2-3 mm-t csak igen kis ellenállással tegyék meg, azaz a fegyvercső furat hossztengelye csak a saját tengelyvonalában mozduljon hátra, és a felütközés (amikor a felvágódás bekövetkezik) csak akkor jöhessen létre, amikor a lövedék már kilépett az átmeneti ballisztika zónájából is. A belballisztikai folyamat alatt a puska 500 g átlaggyorsulással mozdul hátra, ennek a gyorsulásnak, valamint a lövésfolyamat alatti ütésszerű nyomásváltozásnak a hatására a fegyverszerkezet lengésbe kezd, amely amplitúdóját a szerkezeti részek egymáshoz erősítésének szilárdsága (gyártási tűrései), valamint a szerkezeti elemek rugalmassága határozza meg. Ennek a lengésnek az áttevődése a fegyvercsőre a fegyvercső és a fegyverszerkezet összeillesztésének minőségétől függ. Ugyanakkor a fegyvercső a benne előrehaladó lövedék hatására (a súrlódás, a helyi nyomásváltozás és a lövedék forgásra kényszerítése eredőjeként) szintén olyan vonagló mozgást végez, amely a gyártási aszimmetriákból és az anyagszerkezet szemcseközi anomáliáiból ered. Ez a mozgás sajnos a csőtorkolat síkja közelében hozza létre a legnagyobb csőfurat tengely elmozdulásokat. Emiatt, valamint a fegyvercső környezeti hatásokkal (pl.: aszimmetrikus hűtés, hősugárzás, mechanikai sérülés, stb.) szembeni rezisztenciájának a fokozása érdekében készülnek újabban a puskacsövek jelentősebb falvastagsággal, ami természetesen egyrészt növeli a puska tömegét, másrészt előrébb helyezi az Rfm tömegközéppontjának a helyét. A cső falvastagságának növelése mellett ma már minden puskacső szabad szerelésű, azaz csak a töltényűr körzetében erősítik a fegyverszerkezethez, a lövésfolyamat alatt a puska megtámasztásából eredő terhelés nem görbíti a csövet. A humán tényezőt a puskához kapcsoló elemek szilárdsága fokozottabban lényeges, mint a célzásnál a dinamikus erők ébredése miatt, de az alapelvek azonosak a célzás során elmondottakkal. Kiemelendő a váll-lap anyagának kérdése. A túlzottan elasztikus anyagú váll-lap szinte úsztatni képes az Rfm-et a mesterlövész vállához képest, ha ez az elasztikusság fegyvercső furat hossztengelyéhez képest nem irányított, akkor annak elmozdulásával is számolni kell. Az Rfm megtámasztó elemeiről ugyanaz mondható el, mint a kapcsolódó elemekről. A legkisebb kotyogás is súlyos pontosság képesség vesztésben jelentkezik. Lényeges a lábak és a talaj, vagy támaszfelület kapcsolatának viszonya, ahol a hátsó támaszláb gyenge megtámasztása majdnem olyan helyzetet teremt, mintha nem is létezne. Túl magasra állított villalábak a lövésfolyamat alatt nagy csőtengely irányú bólintó nyomatékot generálnak, amit csak a megfelelően szilárd hátsó láb képes kielégítően kompenzálni, a mesterlövész ritkábban. A laza talajhoz való kapcsolódásra nagyon alkalmasak a lábakon alkalmazott talpak, de szempontnak kell lennie, hogy azok ne akasztásra, hanem a hátrasiklás biztosítására szolgáljanak. Minél szilárdabb a hátrasiklás irányában a lábak és a megtámasztás kapcsolata, annál inkább várható vagy a lábak, vagy az Rfm deformációja, sérülése. A lövésfolyamat alatt lejátszódó jelenségek taglalásához tartozik még annak a kérdésnek a vizsgálata is, hogy alkalmas-e öntöltő puska az Rfm elemének. A gyakorlatban a kérdés úgy merül fel, hogy a lövésfolyamat alatt ébrednek-e olyan hibanyomatékok a töltő-ürítő szerkezetben, amelyek károsak a fegyvercső furat hossztengely térbeli helyzetének megtarthatóságára (ilyen nyomatékok kézi újratöltés esetén nincsenek). Gázelvételes rendszereknél vitathatatlan, hogy ilyen nyomaték ébred, mert a gázátömlő furaton átfúvó gáz reakcióereje közvetlenül a fegyvercső furat hossztengelyre hat, és ekkor még a lövedék a csőfuratban tartózkodik. Ugyancsak a belballisztikai időszakban indul meg a zárszerkezet kizárolási folyamat, bár a tényleges kizárolás sokkal később következik be, és ezek a dinamikus erők is generálnak hibanyomatékokat. Ugyanez lehet a helyzet a reteszelt tömegzáras rendszerek esetében is. Talán a legkevésbé érzékeny rendszer a H&K görgős reteszelésű késleltetett rendszere, mert a bel-, és átmeneti ballisztikai folyamat időszakában csak a fegyvercső furat hossztengelyében (az ütőszegen) ébred reakcióerő. Emiatt is népszerűek a H&K puskák. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a puskák többsége ma is ismétlő, vagy egylövetű. Újratöltés, ismétlés során Követelmény: az Rm-nek elfogadhatóan rövid időn belül újra képessé kell válnia a két kimeneti képességének legalább még egyszeri kifejtésére (azaz még egy célzott lövés leadására8). A követelmény kielégítése érdekében a humán tényezőnek meg kell őriznie eredeti pillanatnyi kondícióját, vagy csak ahhoz igen közeli minőségű új kondícióba kerülhet. A technikai tényező a lövésfolyamat alatt nem okozhat olyan terhelést a mesterlövész nek, hogy az jelentősen veszítsen eredeti kondíciójából. A két tényező kapcsolódási pontjainak minőségéről már értekeztem mind a célzás, mind az elsütés, mind a lövésfolyamat során, itt csak annyit tennék hozzá, hogy az Rm képességek kifejtésén túl e minőségeknek szerepe van a folyamat reprodukálási képesség fenntartásában is. Két kérdés kíván részletesebb tanulmányozást:
Amint az az eddigiekből is látható volt a használhatóság képessége a humán és a technikai tényező kapcsolatának minőségére utal, bár kényelmes lenne, de nem tekinthető csupán műszaki kérdésnek, hiszen követelményeket támaszt a humán tényezővel szemben is.
Irodalomjegyzék Jane's Ammunition Handbook 2005-2006;Jane's Information Group Ltd. Brighton UK Karl G. Seiller-Beat P. Kneubuehl: Wound Ballistics (angolra fordította: Ruth Rufer és Jack Hawley) Elsevier Science B.V. Asterdam 1994. 303. old 1 gyakorlatilag a töltény, bár a kül-, és célballisztikai folyamatokban csak a lövedék szerepe a fontos. 2 Ténylegesen a lövedék fenekétől (tűzfront) a csőtorkolatig mért hossz, de közelítő számításokhoz megfelel a huzagolt csőhossz, vagy a teljes csőhossz is, csak mindig azonos jellegű hosszat kell használni a számításhoz. 3 A célazonosítás elmulasztása, vagy hanyag elvégzése miatt célnak nem minősíthető személy leterítése kimeríti a foglalkozáskörében elkövetett gondatlan emberölés bűntettének jogi fogalmát, ezért a hadijog sem tolerálja az efféle hanyagságot. 6 US M80 ball (forrás: Jane's Ammunition Handbook 2005-2006;Jane's Information Group Ltd. Brighton UK; 63. old.) 7 Karl G. Seiller-Beat P. Kneubuehl: Wound Ballistics (angolra fordította: Ruth Rufer és Jack Hawley) Elsevier Science B.V. Asterdam 1994. 303. old 8 mégoly jól kiépített tüzelőállásból sem egészséges kettőnél több lövést leadni, mert bizony mondom néktek azok visszalőnek |
] sebességvektor olyan térbeli helyzetbe kerül, hogy az ezzel a vektorral röppályára állított lövedék biztosan a célobjektumba, vagy annak kitüntetett felületrészébe csapódjon, és a cél harcképtelenné tételéhez szükséges trauma előidézésére elégséges károsító energiát adjon át annak, ami szubjektív képességeket igényel; 
[1] 
viszonyszám, amely a energiatermelés szempontjából a fegyverszerkezet kihasználtsági fokának tekinthető: 
[2] 
[3] 
[4]
[5]
) a lövedék/puska tömegarány szerint kisebb a lövedék torkolati energiájánál. Egy modern 7,62 NATO kaliberű
[6] 
ellenére sem terjedtek még el igazán ezek a puskák. 
Vissza a szöveghez