Az évi négyre tervezett kiadvány tematikája követi a doktori iskola tudományszakait, illetve a Kar tudományos tevékenységének területeit. Az on-line megjelenés lehetővé teszi az átfutási idő csökkentését, ami a gyorsan változó tudományos világban alapvető fontosságú. Ugyanakkor a benyújtott cikkek lektorálásától nem tekinthetünk el, mivel ez jelent bizonyos minőségbiztosítást. Reméljük, hogy elektronikus folyóiratunk elnyeri mind az olvasók mind a publikálni vágyók tetszését, és színvonalas fóruma lesz a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen folyó tudományos munkának.
|

Örömmel köszöntöm a Kedves Látogatót a Katonai Műszaki Doktori Iskola és a Bolyai János Katonai Műszaki Kar 2006. júniusában indított Hadmérnök című elektronikus folyóiratának oldalain. Karunk, illetve doktori iskolánk ezzel a fórummal is növelni kívánja a doktori iskolában és a Karon folyó tudományos munka közzétételének lehetőségeit.